|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2005. június 12.Május 27. és 29. között újabb Háló-találkozóra került sor, ezúttal Szentjobbon. Ez volt a Háló harmadik partiumi találkozója. Számos katolikus közösség képviseltette magát. Érkeztek csoportok Nagyváradról, Temesvárról, Szatmárról, Nagykárolyból, Déváról, Aradról, illetve Nagyszalontáról. Összesen több mint másfélszázan vettek részt a találkozón. A rendezvény nyitó szentmiséjét Tempfli József váradi megyéspüspök celebrálta. /Nagy Karolina: Míg van hit, van Magyarország. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 12./2005. július 1.Szentjobbon állítják fel azt a Petőfi-szobrot, amelyet a Pro Rév Egyesület kérésére egy révi születésű szobrászművész készített el a réviek számára, de felállítását a Bihar megyei Rév község román többségű helyi tanácsa többségi szavazással elutasította. A Magyarországon, Zalakaroson élő szobrászművész, Tőzsér Erzsébet szobráról van szó. Szeretnék a szobrot még a most, 90 éves alkotója életében felavatni. /Balogh Levente: Nem lesz két Petőfi-szobor. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./2005. július 29.Bihar megyébe, Szentjobb faluba megérkeztek a csángó gyerekek, akik átélték a moldvai árvíz borzalmait. A Szent István jobbját hajdan őrző, színmagyar kisfalu múltjával ismerkedtek a gyerekek. Hazaindulásig naponta más-más településre ruccannak át, hogy ízelítőt kapjanak a magyarság történeleméből, hagyományaiból. /(Lakatos Balla Tünde): Csángó gyermekek Biharban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./2005. november 2.Bocskai-emlékszobrot avattak Szentjobbon október 31-én, a reformáció emlékünnepén. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./ Leleplezték Bocskai szobrát, amelyet a magyarországi Berek Lajos készített. Bocskai annak idején Szentjobbon sok szervező munkát, levelezést folytatott, hiszen az egyik legnagyobb vár volt a környéken. A kővár maradványaira két évvel ezelőtt bukkantak rá, a teljes régészeti feltárásra azonban nem volt pénze a településnek. A Bocskai Hagyományőrző Egyesület aranydiplomával tüntette ki a fejedelem emlékének ápolóit. /Erdély.ma – okt. 31./2006. január 17.Gellért Gyula református lelkész, az érmelléki egyházmegye esperese nem volt otthon Diószegen, éppen Székelyhídon tartott vizitációt. Tudatosítani kellene a hívekben, hogy az egyház felvirágoztatása önmagunk létezésének a feltétele is egyben, hangsúlyozta. Nagyon fontos a diakóniai munka, az öregek, nagycsaládosok segítése. Az elmúlt évben éppen a diószegi gyülekezet volt a legaktívabb. A templomsisakot átfestették, befejezték a diakóniai otthon felújítását. A temetőt kitisztították, ebben Gellért Gyula is részt vett. Kágyán megmagasították a református templom falait, új tetőszerkezetet raktak, az év folyamán várható a munkálatok befejezése. Albison le kellett verni a vakolatot, hogy a további nedvesedést megakadályozzák. Asszonyvásárán ravatalozó építésébe fogtak, csakúgy mint Hegyközszentmiklóson és Mihályfalván. Csokalyon felépítették a missziós központot, ugyanakkor a templombelső is megújult. Érábrányon zsidelytető került a templomra, Érkeserűn felújították a gyülekezeti házat, Jankafalván paplakot építettek. Újsemlyénben eddig nem volt templom, a hívek most építik, falai már állnak. Nagy esemény volt tavaly a Bocskai-szobor állítása Szentjobbon. Minden évben megrendezik az ifjúsági és a felnőtt kórusok találkozóját, de nem marad el a vers- és prózamondó verseny sem. /D. Mészáros Elek: Sikeres évet zárt az érmelléki egyházmegye. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 17./2006. március 6.Zatykó István szentjobbi polgármester elmondta, hogy a községet Biharcsuhaj, Biharcsanálos, Berettyófarnos és Szentjobb alkotja. A 2000-es népszámlálás adatai szerint a négy településen összesen 2293 ember lakik. Szentjobb a legnagyobb 1252 lakossal. Csuhajon körülbelül 380-an élnek, mégis az lett a községközpont. 1969 óta akarják elérni, hogy Szentjobb legyen a községközpont, de eddig ez nem sikerült. A legutóbbi érv az volt, hogy Csuhaj közelebb van az országúthoz, mint Szentjobb. A tizenegy tagú tanácsban négyen román nemzetiségűek, ők semmiképpen nem támogatják a szentjobbiak törekvését. Szentjobb községben kevesebb az elvándorló, mint a többi partiumi, erdélyi faluban. Nagyon kevés az olyan fiatal vagy középkorú, akinek felsőfokú végzettsége van. /Szőke Mária: Ahogy ezer éve megvagyunk, megleszünk ezután is. Beszélgetés Zatykó István szentjobbi polgármesterrel. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./2006. március 6.Zatykó István szentjobbi polgármester elmondta, hogy a községet Biharcsuhaj, Biharcsanálos, Berettyófarnos és Szentjobb alkotja. A 2000-es népszámlálás adatai szerint a négy településen összesen 2293 ember lakik. Szentjobb a legnagyobb 1252 lakossal. Csuhajon körülbelül 380-an élnek, mégis az lett a községközpont. 1969 óta akarják elérni, hogy Szentjobb legyen a községközpont, de eddig ez nem sikerült. A legutóbbi érv az volt, hogy Csuhaj közelebb van az országúthoz, mint Szentjobb. A tizenegy tagú tanácsban négyen román nemzetiségűek, ők semmiképpen nem támogatják a szentjobbiak törekvését. Szentjobb községben kevesebb az elvándorló, mint a többi partiumi, erdélyi faluban. Nagyon kevés az olyan fiatal vagy középkorú, akinek felsőfokú végzettsége van. /Szőke Mária: Ahogy ezer éve megvagyunk, megleszünk ezután is. Beszélgetés Zatykó István szentjobbi polgármesterrel. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./2006. július 17.Szobrot kap Mercurius, a hajdani apát Szetjobbon, jelentette be Tempfli József megyéspüspök a szentmisén, az alapkő letételénél. A készülő szobor Sánta Csaba alkotása. Mercurius alapította a települést, aki előbb egyszerű fatemplomban őrizte az általa szerzett ereklyét. A település immár 900 éves múltra tekinthet vissza, és első szent királyunk jobbja azóta nemzeti ereklyénk. A szentmisét Szabó Ervinnel, a falu újonnan kinevezett plébánosával koncelebrálta Tempfli püspök. Szent László volt az, aki kőmonostort építtetett a településre, és ebben őrizték évszázadokig az ereklyét. Augusztus 19-én avatják fel a szobrot. /Tüzes Bálint: Alapkőletétel Szentjobbon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 17./2006. augusztus 20.István király oltárra emelése alkalmával Mercurius apát hozta magával megőrzés végett a Berettyó partján lévő famonostorába a szent király épségben maradt jobbját, innen a település neve, Szentjobb. László király később kőmonostort építtetett a falu határában. A szentjobbi apátság egyik legnagyobb képviselőjének, Mercurius apátnak egész alakos szobrát, Sánta Csaba szovátai szobrászművész alkotását, Tempfli József váradi megyéspüspök áldotta meg augusztus 19-én, az ünnepi szentmise után. /Szoboravatás Szentjobbon. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 20./2006. október 26.Első alkalommal mutatkozott be egyedi kiállítással Marosvásárhelyen Sánta Csaba, a szovátai szobrászművész. Az 1990-ben a kolozsvári képzőművészeti egyetemen végzett művész köztéri alkotásokkal is büszkélkedhet, többek közt a szentjobbi Szent István-, a farkaslaki Tamási Áron- és a gyergyócsomafalvi Kossuth Lajos-szoborral. /Kisplasztikák köztéri szobrok alkotójától. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./2007. augusztus 7.Ünnepélyes keretek között nyitották meg augusztus 6-án Csíkszentimrén, a Büdösfürdőn az Európa Szabadegyetem – Ifjúsági Tábor elnevezésű egyhetes rendezvényt. Kencse Előd, Csíkszentimre polgármesterének köszöntőszavai után dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, majd Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke szólt a táborlakókhoz. Beszédében rámutatott, a Kárpát-medencei magyarság feladata, hogy a közös múltat jövővé formálja. Felszólalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a tábor egyik fővédnöke, aki az emlékév megszervezésének előzményeit osztotta meg a hallgatósággal. A büdösfürdői szabadegyetem része a Szent Imre Millenniumi Emlékévben meghirdetett rendezvénysorozatnak. Valamennyi Kárpát-medencei, a herceg nevét viselő település megünnepli a kerek évfordulót. A tábornyitó egyben az Együtt Határok Nélkül – Szent Imre millenniumi lovastúra egyik állomása is volt. Mintegy 20 hagyományőrző lovas, huszáregyenruhában felvonult a szabadegyetem színpada előtt, majd a papi áldás után folytatták útjukat. A túra szeptember elsején ér célba, ekkor érkeznek meg a lovasok Szentjobb (Bihar megye) településre. /Orbán Ferenc: Európa Szabadegyetem. A fiatalok védőszentjének szellemében. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 7./2007. augusztus 21.Augusztus 20-án Kalotaszentkirályra érkeztek az Együtt Határok Nélkül Szent Imre Millenniumi Emléktúra résztvevői: a lovasok augusztus elsején kezdték meg az egy hónapon át tartó 500 kilométeres túrájukat, amelyből eddig már több mint 300 kilométert tettek meg lóháton Erdélyben. Csontos János magyar országgyűlési képviselő, a túra szervezőjének tájékoztatása szerint a rendezvénnyel Szent István király fiának, az ezer évvel ezelőtt született Szent Imre hercegnek állítanak emléket. A túra ötnapos kiképzéssel kezdődött Szentegyházán, az ottani huszárbandérium vendégszeretetében. Ez idő alatt megkoszorúzták a csíkszeredai Petőfi-szobrot, és a székelyek szent hegyére, az 1801 méter magas Madarasi Hargitára is felmentek lovaikkal. Útjuk során a helyi huszárbandériumok is csatlakoztak hozzájuk. A túra ünnepélyes indulása augusztus 6-án volt Csíkszentimre-Büdösfürdőn, ahol többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke indította el a csapatot. Ünnepségen vettek részt Zetelakán, Farkaslakán megkoszorúzták Tamási Áron sírhelyét, majd Korondon és Parajdon is tiszteletünket tették. Szovátán részt vettek a helyi huszárok zászlóavató ünnepségén, majd Sóvárad, Nyárádszentimre, Marossárpatak, Mezőpanit, Kolozs, Tordaszentlászló érintésével Kalotaszentkirályra érkeztek, ahol részt vettek az augusztus 20-i ünnepségen, majd a Szilágyságba indultak tovább. Augusztus végén érkeznek Szentjobb településre, ahol 31-én az I. Partiumi Huszártalálkozóra egész napos programmal és huszárbállal várják az érdeklődőket a határ mindkét oldaláról. Imre herceg a legenda szerint Hegyközszentimrén vesztette életét: 1031. szeptember 2-án egy vadkan áldozata lett – szeptember elsején egész napos ünnepi programmal ott ér véget az emléktúra. /Lovas huszárok Kalotaszegen. 500 kilométeres erdélyi túra Szent Imre herceg emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./2007. szeptember 3.A Szent István fiának nevét viselő települések találkozóját tartották Hegyközszentimrén. Kápolnát építenek a partiumi Hegyközszentimrén az ezer éve született Szent Imre herceg tiszteletére. A Bihar megyei településen nincsenek ugyan katolikus hívek, az ott élők és a község önkormányzata a kápolnát pontosan azon a helyen alakítja ki, ahol 1031. szeptember 2-án a herceg életét vesztette egy vadászbaleset következtében. A kápolna alapkövének letételével ért véget a Szentimre elnevezésű települések hétvégi találkozója. A találkozó keretében vonultak fel szeptember 1-jén a lovas huszárok Szalárdon, Hodoson majd Hegyközszentimrén, ahol megkoszorúzták a település névadójának szobrát. A rendezvényen volt lovas- és íjászbemutató, hagyományőrző programok, este pedig Dévai Nagy Kamilla koncertezett, miután a Kabai Nyári Színház előadásában a résztvevők megtekinthették az István, a király című rockoperát. A találkozónak otthont adó Szalárd önkormányzata az egyházzal és a civil szervezetekkel több mint ezer személyt látott vendégül. A Szent Imre millenniumi emléktúra utolsó előtti állomása a Bihar megyei Szentjobb volt. A közel 60 huszárból álló csapat felvonulása után a délutáni hálaadó misét Tempfli József római katolikus megyés püspök, szentjobbi apát tartotta. /Demeter Kinga: Kápolna Szent Imrének. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./2007. október 14.Szentjobbon a Szent István Szociális Központ 2002-ben kezdte el működését: az elhagyatott, szegény sorsú gyerekek felkarolását, s most újabb fejlesztési szakaszba lépett. 2007. október 2-án ünnepélyes keretek között megkezdték a mezőgazdasági géppark építését. Az ünnepségre Ausztriából eljött a szociális központ fővédnöke, Georg Wilfinger melki apát, akinek a kezdeményezésére jött létre az Auro-Danubia Egyesület, amely felvállalta a szentjobbi központban nevelkedő gyerekek támogatását. Jelen volt dr. Földes Béla, a szentjobbi Szent István Szociális Központ Alapítvány alelnöke és Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármester asszonya is. /Szerafina nővér: A szentjobbi Szent István Szociális Központ ünnepsége. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 14./2008. január 23.„Ha a közösség megóvja a kultúrát, a kultúra is megóvhatja a közösséget” – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Nagyváradon, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett gálaműsoron. A gála előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tiltakozó megmozdulásra készült, a fiatalok végül a Himnusz szövegét osztogatták az érkezőknek, köztük Szili Katalinnak is. „Alkotóknak, művészeknek és pedagógusoknak, intézményeknek és egyházaknak, a kultúra terjesztőinek kell köszönetet mondani e napon – folytatta beszédét Szili –, s mindazoknak, akik gyökereiket fel nem adva vállalják a kisebbségi sorsot. ”Markó Béla, az RMDSZ elnöke az erdélyi és partiumi magyarság kulturális sokszínűségét és szabadsághoz való ragaszkodását hangsúlyozta felszólalásában. A beszédek átadták a Magyar kultúráért díjakat. Életműdíjat Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész és Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész kapott, de hagyományőrző egyesület, néptánccsoport is volt a díjazottak között. A gálaműsort a Székelyföld a Partiumban gondolat jegyében szervezték. N. L. : Köszönet a kultúra nagyváradi őrzőinek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./ Az emlékplakettet Földes Béla, Kőrössi P. József és a Szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesület, a díszokleveleket Bradács Aliz, Gagyi-Pálffy Judit, Lászlóffy Zsolt és a magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport kapta. /Közt művelő kultdíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./2008. január 24.Közös nevezőre kell jutniuk az RMDSZ és az erdélyi magyar ellenzéki szervezetek vezetőinek – Szili Katalin szerint – a romániai magyar közösség szavazatainak megszerzése érdekében. Minderről Nagyváradon foglalt állást az Országgyűlés elnöke, miután megbeszélést folytatott Markó Béla RMDSZ-elnökkel és Tőkés Lászlóval. Szili elmondta: Markóval áttekintették a romániai európai parlamenti választások tapasztalatait, és napirendre kerültek az idén rendezendő helyhatósági és parlamenti választások is. A Tőkés Lászlóval folytatott megbeszélésen Szili felkérte az EP-képviselőt, vegyen részt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) munkálatain. Tőkés elismeréssel szólt a Szili által kezdeményezett nemzetpolitikai stratégiáról. /Fried Noémi Lujza: Szili békítő szándéka. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./ A Tőkéssel való megbeszélést megelőzően Szili Katalin a Bihar megyei Szentimrén megkoszorúzta Szent Imre szobrát, majd Szalárdon emlékplakettet és emléklapot nyújtott át azon települések polgármestereinek, akik részt vettek a Szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesület és Csontos János magyarországi képviselő által szervezett Szent Imre emléktúrán. A huszárok tíz nap alatt lóháton ötszáz kilométert tettek meg, hogy felkeressék az Erdélyben található összes Szentimre nevű települést. /Both Abigél: Markóval, Tőkéssel egyeztetett Szili. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./ Nagyváradon a találkozó előtt feltűntek az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének tagjai, akik tiltakozni akartak Szili Katalin váradi látogatása ellen, mivel ő a határon túli magyar nemzetrészekhez mostohán viszonyuló Magyar Szocialista Párt egyik vezéregyénisége. A helyi lapokban közzétett kritikus hangvételű állásfoglalás helyett azonban csupán a Himnusz kinyomtatott szövegét hozták magukkal. Mint azt Nagy József Barna, az EMI váradi elnöke elmondta, úgy vélték, a magyar kultúra napján nem kell élőbb, aktuálisabb üzenet, mint nemzeti imádságunk szövege. Az érkező RMDSZ-szimpatizánsok azonban nem ismerték ezt az új EMI-s álláspontot, s többen azt hitték, az ifjak a Szili- és MSZP-ellenes nyilatkozat szövegét osztogatják. Ezért a politikusokat szállító konvoj megérkezésekor kisebb botrány keletkezett, egy vérmes pártaktivista ugyanis nekitámadt Nagynak, leköpte őt és nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illette. Kis híján tettlegességgé fajult a dolog, a román biztonsági emberek elterelték az RMDSZ-es köpködőt, aki ezután tisztes távolságból becsmérelte a fiatalokat. A gálaműsorra érkező emberek közül azonban – noha jórészt az RMDSZ-es tisztségviselők voltak – nagyon sokan az EMI pártjára álltak, s többen mentek oda a fiatalokhoz s kérték tőlük a színes címerrel díszített nyomtatványt, a magyar himnusz teljes szövegét. Az incidens szemet szúrt a bevonulóknak is, pár perc múlva ugyanis Szili Katalin kabinetfőnöke visszatért, s megkérte az EMI-seket, fáradjanak be a kultúrház protokolltermébe, az elnöknő ugyanis személyesen akarja megköszönni, hogy neki is adtak a himnusz szövegéből s meg szeretné ismerni Nagy József Barnáékat. Szili Katalin diplomatikusan fogadta Nagyot, aki miután kezet fogott az Országgyűlés elnökével, felháborodottan mutatott rá, hogy az RMDSZ-esek azért köpték le, mert a magyar himnuszt osztogatta. /Szőke Mária: Egy közösség sokszínűsége: hatalom! = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 24./2008. szeptember 8.Kisboldogasszonykor, Szűz Mária születésének ünnepén tartottak búcsús szentmisét és körmenetet a Bihar megyei Szentjobbon. A falu régi búcsújáróhely, Kisasszony napján határon innenről és túlról elzarándokolnak ide a római katolikus hívek. Szabó Ervin székelyhídi plébános köszöntötte a zarándokcsoportokat. A szentmisét Lőrincz Ottó apátkanonok, a nagyváradi Szent László-templom plébánosa celebrálta. /Fried Noémi Lujza: Mária-ünnep a szent földön. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./2008. október 6.Igazi népünnepély volt Szentegyházán: százat meghaladó lovashuszár és több mint kéttucat szekér – mindegyiken legalább nyolc személy – vett részt a III. Őszi Hadjáraton. A két évvel ezelőtti kezdeményezés a Kis-Homoród mente talán legnagyobb eseményévé nőtte ki magát. Az októberi hősök tiszteletére rendezett eseménysor október 4-én a Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok közös hangversenyével kezdődött. – A határon túli huszáregyesületek közül Budapestről, Pécsről, Tápióbicskéről, Nagykátáról, Szarvasról és Hódmezővásárhelyről érkeztek, a környékről pedig a kápolnásiak, a csíkszeredaiak, a székelyudvarhelyiek, a szovátaiak, a gyergyószentmiklósiak, a sárpatakiak és a szentjobbiak is jelen voltak – sorolta Mihály József kapitány, a huszonkét tagú szentegyházi bandérium vezetője. Idén is Szentegyházáról indult a lovas- és szekeresoszlop, végigvonultak Lövétén és Almáson, ahol tízórai szünetet tartottak, majd visszafordultak. Két évvel ezelőtt a most vendégül látott egyleteknek fele sem létezett, az akkor még csak civilben érkező személyek mára egyletekbe szerveződtek és huszárruhákat varrattak. /Évről évre nő a rendezvény népszerűsége. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./2008. december 3.Bihar megyében községi rangot kap Szentjobb, miután Berettyócsohaj község lakosainak többsége a november 30-án tartott népszavazáson úgy döntött, ez a település legyen ezentúl a Bihar megyei község központja. Zatykó István polgármester elmondta, az RMDSZ-nek régi célkitűzése, hogy a nagy múltú magyarlakta település legyen a községközpont. Nyolc évvel ezelőtti megválasztása óta többször is tettek már kísérletet erre, azonban eddig az RMDSZ-nek nem volt kellő számú képviselője a helyi tanácsban. Most azért sikerült, mert júniusban megszerezték a mandátumok kétharmadát. A Berettyócsohaj, Berettyófarnas, Berettyócsanálos és Szentjobb alkotta községben a lakosság 56 százaléka magyar, 42 százaléka román, a többi pedig más nemzetiségű. Szentjobbon a község lakosságának 55 százaléka él. „Az aktuálpolitikai jelentősége mellett ez a magyarság számára erkölcsi kérdés is, hiszen az lenne a természetes, ha az a település lenne a község legfejlettebb települése, ahol 400 évig Szent István király jobbját őrizték” – fogalmazott az elöljáró. /Pap Melinda: Szentjobb lesz a községközpont. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./2009. április 18.Szinte naponta lehet hallani elszomorító tényekről: a magyarság az egész Kárpát-medencében fogy, erodálódik, föladja korábbi szállásterületeit, hagyja szétzülleni százados kompakt közösségeit, mintha mindegy lenne minden. Az anyaországban a sok évtizedes kommunista és ,,internacionalista” agymosás tette meg romboló hatását, a határokon túl az önfeladás, a reményvesztettség, az elöregedés, az identitástudat fokozatos elvesztése. Megdöbbentő például, hogy a Nagyvárad környékén lévő, nemrég még színmagyar településekre tucatjával költöznek be az idegen családok, s most már szemet vetettek a környékre is, a nagyváros és a határ között sokáig színmagyarnak megmaradt településekre, Újszántóra, Borsra, Szentjobbra, Szentjánosra... A két világháború között az akkori román hatalom úgy ,,lazította” fel az Érmellék tömbmagyarságát, hogy úgynevezett telepes falvakat hozott létre a határ közelében, s a kisajátított birtokokra, tanyákra és majorságokba ezrével verbuválta az ingyért földhöz juttatott mócokat, oltyánokat, más vidékekről származókat. Azt a látszatot akarták kelteni ezzel, hogy az erőszakosan megvont politikai határ egybeesik az etnikai határral. Amit nem sikerült az erőltetett iparosítással megvalósítani, az most a közigazgatás álságos manipulációival, az erőszakszervek felduzzasztásával, az ortodoxia nyomakodó térhódításával valósul meg. A magyarság, a székelység önvédelmi reflexei pedig ellankadtak. A térhódításra számbeli és közösségi gyarapodással, a nemzeti tudat szívós erősítésével, az értékek, az örökség megőrzésével kell válaszolni. /Magyari Lajos: Pusztulunk, veszünk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./2009. október 5.Évente egyre több huszárcsapat vesz részt a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület által elgondolt rendezvényen, az Őszi Hadjáraton. Az elmúlt hét végi, immáron negyedik hadjárat látogatottsági rekordot döntött. Az 1848–49-es szabadságharc és a tizenhárom aradi vértanú tiszteletére rendezett Őszi Hadjárat október 2-án hagyományosan a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok közös hangversenyével kezdődött. Másnap a nyolcvanhét lovas huszár és a mintegy harminc szekeret számláló konvoj az elmúlt évekhez képest rövidebb távot tett meg. „Meg kell említenünk azt a Vargyas-lázán felavatott emlékművet, amely a néhai Nagy-Magyarország határát jelképezi” – mondta Mihály József kapitány, a huszonnégy tagúra bővült szentegyházi bandérium vezetője, aki úgy tudja, további kilencvenkilenc ilyen kisméretű domborművet fognak felállítani a Kárpát-medence különböző pontjain. A szelterszi gyakorlótéren október 4-én tizenöt csapat nevezett be a főzésre. Az idei hadjáraton a szentegyházi huszárok mellett jelen voltak Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Tusnád, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Kápolnásfalu, Szentjobb, Sárpatak, Szováta, Budapest, Pécs, Tápióbicske és Budakeszi huszárai. /Kozán István: Őszi Hadjárat Szentegyházán. „Felébreszteni a magyarságtudatot, ez a cél”. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./lapozás: 1-30 | 31-51
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||